Get the Flash Player to see this player.
Komplex tanulmányi verseny -2012-
A „házi” komplex tanulmányi verseny megrendezése után a legjobban szereplő öt tanuló nagy erőfeszítéssel kezdett el készülni a megyei fordulóra. 2012. március 30-án Kecskeméten volt a megmérettetés: történelem, irodalom, földrajz, természetismeret és művészetek témakörében. Egyénileg nyelvtanból versenyezhettek a diákok. Sikerült a legjobb: I. helyezést elérni, így bejutottak az országos versenyre, ami Szegeden kerül megrendezésre, május 29-30-31-én. Lelkesen, bizakodóan, szinte nap mint nap készülnek erre a jelentős eseményre. Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját! Az „aranycsapat”: Kornóczi József 6. a. Horváth Aranka 6. a. Marcicev Dániel 7. b. Takács Norbert 7. b. Balogh Márió 7. a. Gemenci kirándulás
Az idei tanévben 2. alkalommal indult kirándulni a kollégium a Gemenci erdőbe. Úti célul a Cserta befolyásánál lévő pihenőhelyet választottuk. A hangulat egész nap kitűnő volt, a természet közelsége mindenkit megérintett. A fiúk lelkesen hordták a tűzifát, majd a megfelelő méretre aprították azokat. A lányok eközben a szalonnát vágták fel, a hagymát pucolták és a krumplit alufóliába csomagolták. Ezután következhetett a parázson sütögetés és a jóízű ebéd. Délután madárhangokat figyeltünk meg, lábnyomokat kerestünk és beazonosítottuk azokat. Mielőtt távoztunk nem csak a saját, hanem az ott talált szemetet is összegyűjtöttük. A kíserőtanárok: Hegyi Matild Faludi Marianna Laszló Károly Kovács András Farkas Ferenc Speciális Szakiskolák Országos SporttalálkozójaA Speciális Szakiskolák Országos Egyesülete és a FODISZ közös szervezésében megrendeztük a
Speciális Szakiskolák Országos Sporttalálkozóját
Rendezvény időpontja: 2012. május 10-11-12
A verseny helyszíne: Baja, Petőfi- sziget
A verseny fővédnöke: Zsigó Róbert Országgyűlési képviselő Baja város polgármestere Eredmények ... Szlovákiában jártunkLadcei testvériskolánk meghívására nemzetközi kertészeti és virágkötő versenyen vett részt iskolánk két tanulója: Fetter Margit és Varga Anita. Kísérők: Müller István főigazgató úr, Tóthné Mamuzsich Éva, Horváthné Juhász Katalin. Március 26-án indultunk a versenyre. Másnap reggel az ünnepélyes megnyitó után tanulóink gyakorlati tudásukat mérhették össze a cseh, német és szlovák versenyzőkkel. A rendezvényen összesen tíz csapat, húsz versenyző szerepelt. Két művet: egy képkeretet és egy üvegpalackot kellett feldíszíteni. Az alapanyagok bőséges választékából nem volt egyszerű a döntés. Tanulóink színvonalas munkájukkal a nemzetközi csapatverseny kategóriában a III. helyezést érték el. Amíg folyt a munka, a kísérő tanárok kiránduláson vettek részt. Megtekintettünk Lednicke Rovne-ban egy általános iskolát és az üvegmúzeumot. /A képre kattintva további fotók tekinthetők meg./ Köszönjük a lehetőséget, hogy eljutottunk erre a színvonalas versenyre! |



